A táplálkozásról

A fogyás buktatói

Hazai tények köntörfalazás nélkül

  • a magyar felnőtt lakosság 50-60 %-a túlsúlyos
  • több, mint 10 %-a cukorbeteg (sokan még csak nem is tudnak a betegségükről, illetve a cukorbetegség előszobájában topognak)

Te tudod mi az egészséges táplálkozás?

Nem, nem a csoda diéták által ígért pár hét alatt elért álomalak, nem a méregdrága fogyasztó szerek, és nem a koplalás a válasz.

A valóság ennél sokkal „egyszerűbb”

Szervezetünknek a működéshez energiára van szüksége, és ezt az ún. alapanyagcsere határozza meg. Az alapanyagcsere az az energiamennyiség, amely egy adott egyén szervezete egy nap alatt teljes nyugalomban felhasznál. (ez azt jelenti, hogy ha mozdulatlanul fekszel, a szíved, az agyad, a légzőizmok, a belső szervek ekkor is folyamatosan dolgoznak, tehát kalóriát égetnek). Ezt az energiamennyiséget pedig a nem, a kor, a testsúly befolyásolja.

Tehát meg kell értenünk és el kell fogadnunk, ahogy haladunk az életkorral, egyre kisebb az alapanyagcserénk, tehát kénytelenek leszünk kevesebb kalóriát bevinni, és/vagy többet mozogni.

A fogyás kulcsa a negatív energiamérleg, vagyis hogy kevesebb energiát vigyünk be étkezessel, mint amennyit felhasználunk. Ezt sajnos a laikusok általában úgy értékelik, hogy „oké, akkor mostantól keveset fogok enni”. A gond ezzel az, hogy sokszor az elfogyasztott táplálék minőségével van gond, nem a mennyiségével.

4 táplálkozási hiba, amelyet elkövethetsz

1.            mennyiség: Ha az alapanyagcsere értéke alatt van a napi kalóriabevitel, akkor lecsökken az elégetett kalóriák mennyisége, nem lesz energiánk a mindennapokhoz és az edzésekhez.

Ennek oka: pánikhelyzetet érzékel a szervezetünk, hogy éhezés van, ezért raktározni kezd mindent, amit tud ahelyett, hogy felhasználná. Így a test zsírosodni kezd a növekvő tartalékoktól, az alapanyagcsere pedig csökkenni, hiszen a test „energiatakarékos” módba kapcsol.

Ezenkívül túl alacsony kalóriabevitel esetén sajnos zsír helyett először izmot bont a szervezet, abból nyeri az energiát, a zsírsejtek pedig megmaradnak, hiszen azok a „túlélőraktárak” a test számára hosszú távon.

Mivel az izmok fenntartásához sok energia kell, ezért az izomtömeg csökkenése az alapanyagcsere csökkenését eredményezi.

A lecsökkent alapanyagcsere következménye az úgynevezett „jojóeffektus”, amikor a drasztikus diéta abbahagyása utána 2-3-szor annyi jön majd vissza, mint amennyit fogytunk, hogy a test felkészítse magát a későbbiekben várható hasonlóan drasztikus időkre.

A másik véglet amikor többet eszünk, mint amennyi kalóriát elégetünk napközben. Sokszor rosszul mérjük fel, hogy mennyi az ételek kalóriatartalma, nem vesszük figyelembe a rejtett kalóriákat (pl. a szószok, öntetek cukortartalma, alkohol magas kalóriatartalma, stb.), és az aktivitásunkat többre értékeljünk, mint amennyi valójában.

2.            étkezési gyakoriság: figyelembe kell venni az egyéni életritmust és az ébren töltött időt. Ezek arányában érdemes eldönteni, hogyan osszuk fel az étkezések számát és arányát, hogy az a legjobb legyen a szervezetünk működése szempontjából.

3.            tápanyag arány: A három fő makrotápanyag egyike sem pótolja a másikat és mindháromra szükség van: szénhidrát (50-60%), fehérje (15-20), zsír (25-30).

Az egyszerű szénhidrátokat kerülni kell (finomított liszt, cukor), az összetett szénhidrátokat (teljes kiőrlésű pékáru, hüvelyesek, zöldségek, rost tartalmú élelmiszerek) viszont fogyaszd napi rendszerességgel, mértékkel, megfelelő mennyiségben.

4.            rendszeresség: A szervezeted összezavarásával és a nem megfelelő anyagcserével borítékolhatod a hízást, a rossz közérzetet, vagy az immunrendszer gyengülését. A szervezeted nem tudja majd, hogy éppen raktározzon, vagy indítsa be az anyagcserét. Sőt, ha esetleg otthonról dolgozol ehhez még hozzájárul a kisebb aktivitás és a kevesebb mozgás. Egyik nap ennyit, másik nap annyit eszünk; ezt a diétát, majd azt próbáljuk ki. Egyszer reggelizünk, máskor meg nem. Nem gondoljuk végig a napunkat, nem tervezzük meg hogy mikor, mit fogunk enni.

Ha ránk tör az éhség, akkor bármit megeszünk. Ennek következtében is lassul az anyagcsere. Próbálj meg mindennap nagyjából ugyanakkor étkezni, és meglátod, milyen jó hatással lesz az anyagcserédre

Nagy igazság, hogy a fogyást kb. 30%-ban a mozgás, 70%-ban a helyes étkezés segíti elő. De testtípusonként, egyénenként azért ez az arány eltérhet…

Ha a fent említett pontok közül csak egy is érvényes rád, akkor az anyagcseréd lelassul és ennek következtében a szervezet zsírt fog raktározni, ami hízáshoz vezet

Bizony sajnos többségében az embereknek fogalma sincs róla, hogy amit megeszik, közelítőleg hány kalóriát tartalmaz. Hiába érzed mennyiségileg kevésnek, nem telsz el tőle, bőven tartalmazhat több száz kalóriát is.

Mi hát a megoldás, hogy ne vessz el a sok fals információ és csodadiéta között?

Keress fel egy szakembert, aki irányt mutat, és vágj bele az életmódváltásba!

Sok-sok hétköznapi hős él közöttünk, akik nem adták fel félúton,  kitartásuk, motivációjuk töretlen…A NAGY ÁTALAKULÓK „fül” alatt találsz is párat, akik büszkén vállalják a rögös utat, és az elért eredményt is! Ők is úgy kezdték mint TE…eljöttek egy életmód tanácsadásra a FitCat Stúdióba…